A romániai magyar oktatás számára fontos ajánlásokat tartalmaz az ENSZ jelentése

Az Európai Bizottságnak törvénykezdeményezéseket kellene kidolgoznia a Minority SafePack kezdeményezés nyelvhasználatra és oktatásra vonatkozó fejezetei alapján – áll abban a jelentésben, amelyet Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja mutatott be a napokban, és amely az általa kezdeményezett, idén májusban megszervezett, kisebbségi oktatásról szóló európai fórum következtetéseit összegzi. Az idei, májusi ENSZ fórumon Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a FUEN elnöke szorgalmazta az erdélyi magyar oktatási ügyek beillesztését a dokumentumba. Ezt megelőzően tavaly decemberben Fernand de Varennes Erdélybe látogatott, ahol személyesen tájékozódott többek között a magyar nyelvű oktatás helyzetéről.

A most kiadott ENSZ-jelentés számos olyan elemet tartalmaz, amely a romániai magyar oktatás szempontjából is fontos. A dokumentum szerint az európai országoknak biztosítaniuk kell az anyanyelvi oktatást minden szinten, az adott kisebbség számarányának megfelelő arányban, de ahol ez nem megoldható, ott is biztosítani kell az anyanyelv oktatását. A jelentés szerint a magán oktatási intézmények számára nem szabad megtiltani a kisebbségi nyelven történő oktatást.

A dokumentum arra is kitér, hogy a megfelelő minőségű képzés érdekében törekedni kell a modern megközelítésre a kisebbségi nyelveken történő oktatás módszertanában is, és ezt folyamatosan a diákok igényeihez kell alakítani.

Fontos eleme az ajánláscsomagnak, hogy a vizsgákat a diákoknak a fő oktatási nyelven kell letenniük. Az államnyelv oktatása kapcsán a dokumentum leszögezi: ennek diákközpontúnak kell lennie, és a kommunikációs készségek elsajátítására kell helyeznie a hangsúlyt; az államnyelv eredményes elsajátításához megfelelő módszertant kell bevezetni. Ajánlást fogalmaznak meg arról is, hogy a többségi diákok számára lehetővé kell tenni a kisebbségi nyelvek tanulását az iskolákban, az oktatás minden szintjén.

A jelentés teljes terjedelmében itt érhető el angolul.



This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).