Ne rejtsük táncrendek mögé problémáinkat!

„Fontos, hogy a kisebbségek ne csak bemutassák kultúrájukat, hanem problémáikról is nyíltan beszéljenek. Ne rejtsük őket táncrendek mögé!” – fogalmazott Vincze Loránt a segesvári ProEtnica interkulturális fesztivál szerda esti megnyitóján. Örvendetesnek nevezte, hogy a 17. kiadásánál tartó rendezvény már nem csak kisebbségi kulturális seregszemle, hanem egy olyan fórum, amelyen a hazai kisebbségek egymás problémáit is megismerhetik és kibeszélhetik.

A főtéri megnyitót követő panelbeszélgetésen az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a FUEN elnöke arról beszélt, hogy a kisebbségek egymással folytatott párbeszéde mellett a többséggel is fontos lenne a párbeszéd. Az RMDSZ ezért tartja szükségesnek egy etnikumközi paktum megszületését, hiszen ez rendezné a román-magyar kapcsolat több vitás kérdését, és kiemelné a témát a napi politikai harcokból. Ez az ajánlat azonban eleddig süket fülekre talált.

A ProEtnica fesztiválnak gratulált a nemzetközi kapcsolatok építéséhez, amelynek köszönhetően idén a németországi szorb kisebbség mutatkozik be, ugyanakkor sérelmezte, hogy a román állam által hivatalos kisebbségként el nem ismert aromán közösség képviselői nem kaptak meghívást a rendezvényre. Erre reagálva a fesztivál szervezői felvetették, hogy a jövő évi fesztiválon külön panelt szenteljenek az arománok helyzetének.

A megnyitót megelőzően Vincze Loránt európai diákoknak beszélt a FUEN és az Európai Parlament szerepéről a kisebbségvédelemben, rámutatva, hogy a többségnek fel kellene ismernie, hogy a kisebbségek kultúrájának, nyelvének és értékeinek megőrzése mindenki közös érdeke, de ennek ellenére Európa számos országa nem támogatja kellőképpen kisebbségeit önazonosságuk megőrzésében. A nyitónap eseményein Korech Mária, a Divers Egyesület igazgatója, Meto Nowak, a szorb kisebbség képviselője a brandenburgi tartományi kormányban, Grosu Magdolna, a kulturális minisztérium képviselője is részt vett, illetve a Román Kulturális Intézet (ICR), a németországi ifa kulturális intézet és a Maros Megyei Tanács is képviseltette magát.



This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).