Románia kisebbségvédelmi vállalásainak teljesítéséhez további lépésekre van szükség az állam részéről – az RMDSZ ismertette jelentését az Európa Tanácsnak Kolozsváron

Az RMDSZ részletes jelentésben ismertette észrevételeit és javaslatait az Európa Tanács tanácsadó testületének hétfői, április 20-i kolozsvári látogatása során. Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a találkozón hangsúlyozta: Románia hivatalos jelentése nem tükrözi kellő pontossággal azokat a mindennapi nehézségeket, amelyekkel a magyar közösség a kisebbségi jogok gyakorlása során szembesül.

A román állam hatodik időszakos jelentése, amelyet a Kisebbségvédelmi Keretegyezményhez (FCNM) nyújtott be, egy hibátlan interkulturális modellt mutat. Ugyanakkor az RMDSZ képviselői arra hívták fel a figyelmet, hogy a gyakorlatban továbbra is adminisztratív, jogi és intézményi akadályok nehezítik a kisebbségi jogok teljes körű érvényesülését. Az RMDSZ részéről Vincze Loránt, Horváth Anna önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök és Szilágyi Dóra, MIÉRT-elnök és külügyi tanácsadó vett részt a megbeszélésen. A találkozón több erdélyi magyar civil szervezet is jelen volt.

Az RMDSZ által ismertetett legfontosabb észrevételek között szerepel, hogy Románia továbbra is egyéni jogokként kezeli a kisebbségvédelmet, az állam elutasítja a kollektív jogok elismerését. Horváth Anna tájékoztatójában elmondta: bár a 2019-es Közigazgatási Kódex hozott pozitív elemeket az anyanyelvhasználat terén, a magyarok aránya a központi közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a rendőrségen továbbra is rendkívül alacsony. Az RMDSZ kéri, hogy a Legfelső Bírói Tanácsban, a bíróságokon és ügyészségeken erősödjön a magyar közösség jelenléte. Amikor a polgármesterek magyarul beszélő alkalmazottakat próbálnak felvenni, a hatósági gyakorlat gyakran akadályt jelent, és a kétnyelvűség követelményét a román többség elleni diszkriminációnak bélyegzik a hatóságok.

Szilágyi Dóra a romániai közbeszéd radikalizálódására is felhívta a figyelmet. A magyar közösség elleni gyűlölet-bűncselekményeket az ügyészek szisztematikusan leminősítik vagy teljesen figyelmen kívül hagyják. Ez különösen a sporteseményeken, például a labdarúgó- és jégkorong-mérkőzéseken nyilvánul meg erőteljesen. A kivezényelt rendőri erők rendszerint nem lépnek fel a magyarellenes megnyilvánulásokkal szemben.

Vincze Loránt kiemelte: a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (UMF) a mai napig nem jött létre a törvényben garantált önálló magyar kar. A Színművészeti Egyetem (UAT) esetleges beolvasztása pedig közvetlen támadás a magyar szellemi közösség és intézményeink autonómiája ellen.

Több mint egymillió magyar ember jogairól van szó. Az a célunk, hogy a vállalt normák a gyakorlatban is teljes mértékben érvényesüljenek. A felsorolt problémák megoldása sokkal rugalmasabb és befogadóbb megközelítést igényel, hogy a Keretegyezményben garantált jogok a gyakorlatban is maradéktalanul érvényesüljenek” – mondta el Vincze Loránt a találkozót követően.



This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).