Új feladatunk napirenden tartani a kisebbségvédelem ügyét Európában

„A kisebbségi közösségek európai védelmében előbbre tartunk, mint egy évtizeddel ezelőtt, és a minden más témát háttérbe szorító koronavírus-járvány idején sikerült láthatóvá tenni és a Minority SafePackkel az európai politika napirendjére emelni a nemzeti közösségeket, kisebbségeket, nyelvi csoportokat, nemzetiségeket. Ma az európai őshonos kisebbségek ügye jóval ismertebb, láthatóak vagyunk, felkerültünk a térképre. Büszkéknek kell lennünk az elért eredményekre, és építenünk kell rájuk a jövőben is, amire most ismét kiváló lehetőségek mutatkoznak, hiszen az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciája, illetve a kisebbségvédelmet a fókuszba állító Európa Tanács magyar elnöksége is alkalmas arra, hogy a számunkra fontos ügyeket tematizáljuk – mondta el Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN elnöke a szervezet csütörtöki, Triesztben megrendezett kongresszusának megnyitóján.

Az Európa jövőjéről szóló párbeszéd kapcsán Vincze Loránt elmondta: “Világos elképzelésünk kell legyen Európa jövőjéről és benne a mi közösségeink helyéről. Hozzá szeretnénk járulni a közös Európa építéséhez és megszerezni a minket megillető elismerést. Európa jövőjének az őshonos közösségek jövője is része kell legyen.”

Európa legnagyobb kisebbségi seregszemléjén Trieszt polgármestere, a helyi autonómiáért felelős regionális miniszter, a külhoni szlovénokért felelős miniszter és az olaszországi szlovén szervezetek szövetségének elnöke mellett Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára is beszédet mondott. A FUEN-t a magyar kormány egyik legfontosabb nemzetközi partnerének nevezte a nemzetiségek összefogásában. “Mi, magyarok, tudjuk, hogy egy nemzet határa nem feltétlenül esik egybe egy ország határaival, ezért is fontos számunkra, hogy olyan európai, nemzetközi szervezetek legyenek, mint a FUEN, amelyek vállalják a nemzeti közösségek képviseletét” – fogalmazott. Hozzátette: a Minority SafePack felhívta az európai döntéshozók figyelmét, hogy Európa sokkal színesebb annál, mint az a térképre nézve látszik.

A nyitóbeszédeket követően a FUEN-díj átadására is sor került, ezt Vincze Loránt Fernand de Varennes kanadai professzornak, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjának nyújtotta át az őshonos kisebbségek érdekében kifejtett következetes munkájáért. A különmegbízott 2018-ban Erdélyben személyesen tájékozódott a romániai magyar kisebbséget érintő kérdésekről, a FUEN szervezésében Kolozsváron az anyanyelvhasználatról, Marosvásárhelyen oktatási kérdésekről szóló rendezvényeken vett részt.

Az európai kisebbségi ernyőszervezet 65., szeptember 9-12. között szervezett éves kongresszusának házigazdája az olaszországi szlovén kisebbség, a rendezvényen több mint húsz országból mintegy 150-en vannak jelen.

 



This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).