
Gyakornokként Brüsszelben, az Európai Parlamentben
- szeptember 5-től november 25-ig lehetőségem volt belelátni az Európai Parlament munkájába, Brüsszelben és Strasbourgban. Három hónapot töltöttem Belgiumban, s ez idő alatt sikerült több belga várost is felfedezni, valamint az ország határain kívül is utazgatni.
Beszámolómat azzal szeretném kezdeni, hogy minden joghallgatónak (s nem kizárólag) csak ajánlani tudom, hogy a tanulmányai ideje alatt utazzon el Brüsszelbe, és nézze meg azokat az intézményeket, amelyekről első éven már tanul, mivel nagyon sokat jelenthet egy ilyen élmény, főleg egyetemistaként. Én hosszasan vártam egy ilyen lehetőségre, végül a Jurátus Kör által szervezett jogi vetélkedő felkínálta az internship lehetőségét, mint főnyeremény, így nem haboztam a benevezést illetően, s végül a csapattársammal, Crețu Csengelével ki is jutottunk Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe, mint gyakornokok.
Brüsszel egy nagyon különleges város, elsőre nem tűnhet annyira barátságosnak, de mindenképpen meg lehet szokni, s rövidtávon kiváló hely, ha valaki szeretné kipróbálni, hogy milyen a külföldi élet, mivel Brüsszel pont ezt az élményt adja. Nagyon sok kultúra keveredik egy városon belül, számos nyelv, sokféle embertipus. Megvannak a rejtett és kevésbé rejtett szépségei, gyönyörűek a parkjai, különlegesek a falfestményei, és itt találtam a legérdekesebb múzeumokat (csoki-, divat-, képregény múzeum stb.) és emlékműveket. Kihagyhatatlan emlékmű az Atomium, amely igazából olyan kultikus szimbólummá nőtte ki magát Brüsszel számára, mint amilyen az Eiffel-torony Párizsnak, még a történetük is hasonló.
A parlamenti munka változatos, dinamikus, néha kiszámíthatatlan és mindenképpen felelősségteljes megbízás. A gyakornokság ideje alatt olyan aktuális témákat követhettem és tapasztalhattam meg első kézből, mint Románia schengeni övezethez való csatlakozása, az egész világot sújtó energiaválság, valamint az orosz-ukrán krízishelyzet. Több támogató feladat ellátásával bíztak meg: szavazatmagyarázat megfogalmazása angol és magyar nyelven, összefoglaló készítése különböző bizottsági üléseken elhangzottakról. Külön tetszett, hogy Vincze Loránt képviselő úrnál nagy hangsúlyt fektetnek az uniós kisebbségvédelemre, és hogy követni tudtam a Minority SafePack kezdeményezés fejleményeit. Ami nagyon különleges a Parlamentben az, hogy állandóan előadások és workshopok vannak szervezve, a legváltozatosabb témakörökben, amelyeken részt lehet venni a munkanap végén. A három hónap alatt egy alkalommal sikerült elutaznom a strasbourgi plenáris ülésre és megismerhettem az ottani épületet is. Ám a város annyira lenyűgözött, hogy a későbbiekben visszatértem, hogy mint turista jobban felfedezzem. A második utazás alkalmával megcsodálhattam az Emberi Jogok Európai Bíróságát is, amely szintén nagy élmény volt a jogi egyetem után.
A munka és feladatok mellett ki kell emelnem az utazás lehetőségét, mivel talán ez volt a legnagyobb élmény a három hónap alatt. Brüsszelből könnyen eljutottam a következő belga városokba: Gent (számomra a legszebb város Belgiumban), Brugge (az egész az UNESCO világörökség része), Dinant, Durbuy (amelyet a világ legkisebb városaként tartanak számon), Osten (a belga tengerpart egyik legnépszerűbb városa), valamint még sikerült felfedezni Amszterdam és Zaandam holland városokat.
Végkövetkeztetésként megjegyezném, hogy az a tapasztalat, ahol az ember ki kell lépjen a komfortzónájából (el kell költözzön egy másik városba/országba, más nyelven kell beszéljen, új embereket, kultúrákat kell megismerjen stb.) nem lesz mindig kellemes vagy könnyű, valószínű nem is fog teljesen zökkenőmentesen menni, ám nagyon kifizetődő. Egy ilyen élmény során nem csak szakmailag tud fejlődni valaki, sőt. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb fejlődésen az ember személyisége, világnézete megy át, bármennyire elcsépelten is hangzik ez. Ezért mindenkinek csakis ajánlani tudom az ilyen lehetőségeket, tényleg egy felejthetetlen élmény! Én már várom, hogy visszatérjek Brüsszelbe, legyen az bármilyen okból.
Kövessen Facebookon is!