Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom

A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom még az RMDSZ-nél is régebbi – mint azt Kelemen Hunor szövetségi elnök is kiemelte az RMDKM megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepi választmányi ülésére küldött üzenetében. A rendezvényt szombaton, Marosvásárhelyen tartották.

Kelemen Kálmán, a mozgalom elnöke ünnepi beszédében tekintett vissza a három évtizedre: „Mi, romániai magyar kereszténydemokraták csodabogárként jelentünk meg 1990 márciusában, a Romániában megalakítható politikai pártok színes legyezőjén. Egyesek balga keresztényeknek tekintettek, mások a hatalmukat féltették tőlünk. Idővel pártból mozgalommá alakultunk, és nem bántuk meg. Így megakadályoztuk a romániai magyarság parlamenti jelenlétének ellehetetlenítését, biztosítottuk állandó meghívotti minőségünket az Európai Néppártban és teljes jogú tagságunkat a Centrista Internacionáléban.”

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere és Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke házigazdaként üdvözölte a résztvevőket. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter úgy fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy az az életvitel, munka és közért folytatott tevékenység, amelyet a kereszténydemokrata mozgalom tagjai végeznek, a romániai magyarság számára  érték volt az elmúlt 30 évben, és érték ma is.”

Novák Eduárd ifjúsági és sportminiszter írásban elküldött üzenetében úgy fogalmazott: „A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tagjai nem harsányan, hanem türelemmel és tisztességgel elvégzett munkával szolgálták a közjót az elmúlt 30 évben. Ezek olyan értékek, amelyekkel sportolóként és miniszterként is azonosulni tudok, hiszen tudom, hogy csakis kitartással, sok munkával tudjuk a kitűzött célokat elérni!” – írta a miniszter.

„A mai rendezvény mottója – 30 év kereszténydemokrata értékeink védelmében – találó, hiszen a kereszténydemokrácia elsősorban az értékek védelmét jelenti azokkal szemben, akik zárójelbe akarták tenni ezeket” – mondta beszédében Vincze Loránt európai parlamenti képviselő. „Azt tapasztalom Brüsszelben, hogy az európai közbeszédben, gondolatiságban a kereszténydemokrata értékeket próbálják kilúgozni, leteperni. Ma már-már tanúságtételnek számít értékeinkről beszélni, és ezzel a kihívással még az Európai Néppártnak is meg kell küzdenie. Van elvégzendő munka bőven a következő évekre itthon is, és ott is: megerősíteni a kereszténydemokrata gondolkodást” – fogalmazott.

Derzsi Ákos energiaügyi államtitkár, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat elnöke kiemelte: fontos, hogy az ülésen nem csak arra tették a hangsúlyt, hogy milyen volt az elmúlt 30 év, hanem arra is, hogy „mit tudunk a jelenben és mit fogunk a jövőben tenni, milyen irányba tudjuk vinni a mozgalmat, hogy ma is megtalálja a helyét a világban”.

Kövessen Facebookon is!
RomaniaHungary