ENSZ Kisebbségi Fórum: a kisebbségek elhanyagolt csoportnak számítanak Európában

ENSZ Kisebbségi Fórum: a kisebbségek elhanyagolt csoportnak számítanak Európában

Az etnikai kisebbségek elhanyagolt csoportnak számítanak Európában, és nem tapasztalható előrelépés a helyzetükben – jelentette ki Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN elnöke hétfőn az ENSZ Kisebbségi Ügyek Regionális Fórumán. A Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja által kezdeményezett, a Tom Lantos Intézet szervezte fórum idei európai-közép-ázsiai kiadását Bécsben szervezték meg, az ENSZ Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló Nyilatkozata elfogadásának harmincadik évfordulóján.

Erre, illetve az Európa Tanács szintén a kilencvenes években életbe lépett Nyelvi Chartájára és Kisebbségi Keretegyezményére vonatkozva tette fel Vincze Loránt a kérdést: javult-e a kisebbségek helyzete az elmúlt harminc évben? A kisebbségeknek elismerésre, megfelelő jogi keretre és a jogok alkalmazására van szüksége, de ehelyett egyes államoktól csak elnyomásra és asszimilációra számíthatnak – mutatott rá. Hozzátette: azokban a tagállamokban tudtak tartós és sikeres megoldásokat találni a kisebbségek helyzetére, amelyek nyitottak voltak a kérdések rendezésére, míg mások csak nemzetközi nyomásra vagy konfliktusok eredményeként tettek lépéseket.

Az Európa Tanács eszközei kapcsán kijelentette: azok alkalmazása és a monitoring rendszer sok kívánnivalót hagy maga után, ezért is időszerű újragondolásuk – ahogyan azt az ET magyar elnöksége kezdeményezte is 2021-ben. Szerinte azonban vannak pozitív fejlemények is, egyre több tagállam látja be a kisebbségi helyzet nemzetközi rendezésének a fontosságát és támogatja azt – így például Ausztria vagy Németország, amelynek új kormányprogramjába is belekerült az európai kisebbségvédelem szorgalmazása. Ezeknek a tagállamoknak a javaslatára a nemzetközi szervezetek az eddigieknél sokkal jobb, erősebb kisebbségvédelmi eszközöket hozhatnak létre – vélekedett Vincze.

A FUEN elnöke konkrét javaslatokat fogalmazott meg a kisebbségek helyzetének javítására, azzal a céllal, hogy a Fórum záródokumentumába kerüljenek. Többek közt átfogó uniós kisebbségvédelmi keretszabályozás kialakítását javasolta, szorosabb uniós együttműködést az ENSZ-szel és az Európa Tanáccsal a kisebbségi jogok terén, illetve a koppenhágai kritériumok kisebbségvédelemre vonatkozó jogi követelményeinek kiterjesztését a jelenlegi tagállamokra is.

A fórumon felszólalt többek között Kairat Abdrakhmanov, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa, Arno Kompatscher, Dél-Tirol kormányzója és Fernand de Varennes is, aki ezúttal is csalódottságának adott hangot, amiért az Európai Bizottság a széles körű támogatottság ellenére sem kezdeményezett jogalkotást a Minority SafePack javaslatai alapján – szerinte ezáltal az Európai Unióban visszalépés történt a kisebbségi jogok terén.

Kövessen Facebookon is!

 

This will close in 0 seconds

RomaniaHungary