Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, a FUEN elnöke ünnepi beszéde

Elhangzott 2024. március 15-én, Marosvásárhelyen, a Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél

Tisztelt ünneplő közösség! Hölgyeim és uraim!

1848. március 15-én minden tiszta szívű magyar a haza függetlenségét és a nemzet győzelmét akarta. Kardot, puskát ragadtak, ágyút öntöttek. Szembeszálltak a hatalmi önkénnyel, harcoltak a császáriakkal, később a cári seregekkel. Védték a magyar érdeket! Áldozatuk, bátorságuk meghatározta a magyar nemzet mai sorsát. Tisztelettel emlékezünk róluk ezen a napon, mi magyarok, szerte a nagyvilágban, itt Romániában, Erdélyben, Székelyföldön, Marosvásárhelyen.

1848 hősei az életüket adták azért, amiben hittek. A marosvásárhelyi székely vértanúk a lehetségesnél is többet tettek. A szabadságharc leverése után szerveztek fegyveres felkelést, az erőviszonyok mai ismeretében vereségük várható volt. Mártírhaláluk mégis dicsőséges, a jelenig mutató székely helytállás példája.

Kell-e ma nekünk hasonló áldozatot hozni? Apaként, szülőként kell-e attól rettegnünk, hogy gyermekeink 16-17 évesen háborúba mennek? Jó azt hinni, hogy nem. Pedig a közelmúltban is voltak magyarok, akik életüket adták a nemzetért. Az 1989-es decemberi forradalomban a szabadságért, az 1990-es marosvásárhelyi fekete március idején a magyar iskoláért, a magyar megmaradásért.

Van-e ma a bécsi udvarhoz fogható elnyomó hatalom, amivel szemben össze kell zárnunk sorainkat? Bármerre járok Erdélyben, azt tapasztalom, hogy sokan Brüsszelt ilyennek tartják. A schengeni csatlakozás halasztása, az illegális bevándorlás, a Minority SafePack elutasítása, a gazdaságot csonkító zöldítés, a családok és keresztény értékeink megkérdőjelezése mind rossz európai döntések voltak. Az emberek felháborodása teljesen jogos, de nem az Európai Unióval van a baj, hanem a vezetőivel. Az 1848-as forradalmároktól eltérően nekünk van lehetőségünk beleszólni, a józan észre támaszkodó döntéseket kérni, elmenni szavazni, és biztosítani, hogy Erdélynek legyen erős hangja Európában.

A román kormány lenne az elnyomó hatalom? Amióta az RMDSZ-t kizárták a kormányból, azt látjuk, hogy a fejetlenség uralkodik Bukarestben. Az ígéretek nem valósulnak meg, a rossz döntések megnehezítik az önkormányzatok munkáját, a polgárok életét. De ismét csak azt mondom: ha erősek vagyunk, ha megkerülhetetlenek vagyunk, ha szükség van a magyarokra a kormányzáshoz, akkor jobban fognak menni a dolgok. Az utóbbi évek bebizonyították, hogy Romániában az RMDSZ a jó kormányzás garanciája. Erdély fejlődéséért, az erdélyi magyarokért csak mi dolgozunk!

De van nekünk valódi ellenségünk: a román nacionalizmus és a magyargyűlölet. Számos arcot tud ölteni: Simion és Șoșoacă ripacskodása, a Dan Tanasă által indított perek. Vagy ott van Klaus Iohannis elnök, aki a magyar nyelvvel csúfolódott, amikor jó napot kívánt a pészédének. Szembesíteni kellett Strasbourgban, hogy a magyar nyelv számunkra szent, azzal nem lehet csúfolódni.

A nacionalizmus ott van a parlamentben. A román képviselők Székelyföld létét tagadják, de ezzel egyszerre az erdélyi magyarság közösségi létét tagadják. Március 15-e jó alkalom arra, hogy hangos szóval, számosan elmondjuk: Marosvásárhelyen és Székelyföldön mi itthon vagyunk és itthon maradunk.

A nacionalizmus ott van a kormányhivatalokban és az igazságszolgáltatásban. A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc római-katolikus iskola ennek az elszenvedője. Mert nem hiszem, hogy az áldozata. Lesz újabb magyar iskola Marosvásárhelyen. Ebből nem engedünk.

Itt van még a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának három évtizede meg nem oldott ügye. Feladtuk? Beletörődtünk? A román nacionalizmus kivár, az idő látszólag nekik dolgozik. Ha engedjük. Ezért fontos ma számba venni közös céljainkat.

Van-e ma 12 pontja az erdélyi magyarságnak? Van-e közöttünk egyetértés? Ha a közösségi média kommentjeit olvassuk, akkor azt hihetnénk, nincsenek. A Rákóczi-szabadságharc kurucaival a császárpárti labancok álltak szembe, az 1848-as forradalmárok ellen a bécsi udvar hű csatlósai rántottak fegyvert. És a mi korunkban is vannak, akik semmivel sem értenek egyet, mindennel ellenségesek. De ma tudjuk ők nem a történelem jó oldalán álltak, nem ők a magyar nemzet hangja.

Hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplő közönség!

A történelem megtanított bennünket arra, hogy a minket érintő kérdésekben nekünk kell döntéseket hoznunk. Június 9-e, a választások napja erre ad alkalmat. Minden magyar ember tenni tud azért, hogy továbbra is legyen hangunk Európában, és legyen erőnk Erdélyben.

Az erdélyi magyar politikai szervezetek megegyezése fontos és értékes. Együtt kell cselekednünk, hogy a közösség megőrizze eszközeit, ne a fejünk fölött döntsenek mások, rólunk! Továbbra is legyen, aki kiáll az erdélyi magyarokért Brüsszelben, Bukarestben és Marosvásárhelyen.

Nekünk, magyaroknak, ma is vannak közös céljaink. Tudjuk, miért küzdünk. Tudjuk, kik az ellenségeink. És van Nemzeti dalunk is. Amely ma ugyanúgy hangzik, mint 1848 óta mindig: Talpra magyar, hí a haza!