Nap - november 27, 2020

A Bundestag határozatban kéri az Európai Bizottságtól a Minority SafePack elfogadását

Határozatot szavazott meg pénteken, november 27-én a Minority SafePack támogatásáról a német Bundestag. Európa legnagyobb lakosságú és legbefolyásosabb országának parlamentje egyhangúlag megszavazott határozata felhívással fordul az Európai Bizottsághoz, hogy léptesse életbe a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezésben foglaltakat. A felhívást a kormányzó alakulatok, a kereszténydemokrata CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD kezdeményezte. Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, a határozat ötletét megfogalmazó FUEN elnöke szerint a Bundestag döntése a legjobbkor érkezett.

A dokumentum kijelenti, hogy Európában sajnos a kisebbségek védelme és támogatása még mindig nem számít magától értetődőnek, ezért tartják fontosnak, hogy a Bundestag és a német kormány támogassa az első olyan kezdeményezést, amely átfogó jogi keretet biztosítana a nemzeti kisebbségek védelmére és megerősítésére az Európai Unió szintjén. A határozat emlékeztet, hogy az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményét és Nyelvi Chartáját nem minden uniós tagállam ratifikálta és alkalmazza. A koppenhágai kritériumok kettős mércéjének veszélyére is kitér: míg a csatlakozás előtt álló tagállamoknak szigorú feltételeknek kell eleget tenniük a kisebbségvédelem terén, a csatlakozás után senki nem kéri ezeket számon – sem rajtuk, sem a régebbi tagállamokon.

Ezért alapvető fontosságú, hogy az Európai Bizottság, az Európai Parlament, valamint az Európai Unió Tanácsa intézményi szinten foglalkozzon a kisebbségek védelmével, és hogy a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét rögzítsék az Európai Unió jogi kereteiben – szögezi le a határozat, amely a Minority SafePacket az őshonos kisebbségek egyik legfontosabb és határozottan a legsikeresebb kezdeményezésének nevezi az utóbbi években.

A Bundestag méltatja a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának sikerét a több mint egymillió aláírás összegyűjtésében és rámutat, hogy az európai nyelvi és kulturális sokféleség tiszteletben tartása és támogatása, az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak hatékony védelme az Európai Unió állandó és fontos feladata.

„Ez a támogatás a lehető legjobbkor jön, egy olyan időszakban, amikor Németország az Európai Unió soros elnöke, az Európai Bizottság elnöke pedig a német Ursula von der Leyen. Úgy gondolom, az Európai Parlament decemberi plenáris határozata és az Európai Bizottság januári hivatalos döntése előtt az eddigi legfontosabb támogatást sikerült most megszerezni” – fogalmazott a Bundestag-határozat elfogadását követően Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője, a FUEN elnöke.

Kiemelte, hogy egyre több európai partner ért egyet abban, hogy az őshonos kisebbségeknek védelemre, támogatásra van szükségük, ehhez pedig uniós politikát kell kialakítani. Vincze Loránt hangsúlyozta, hogy „a Bundestag mai határozata azt is igazolja, hogy az RMDSZ jó utat választott, amikor a Kárpát-medencei magyar közösségekkel és európai szövetségeseinkkel közösen elkezdett a kisebbségvédelem európai szintre emelésén dolgozni. Ma az őshonos kisebbségek védelme már nem csak erdélyi, nem csak magyar, hanem európai ügy. Ez már önmagában is siker, amelyért éveken keresztül keményen dolgoztunk, Bukarestben, Budapesten, Brüsszelben és Európa többi fővárosában is” – mondta az RMDSZ EP-képviselője, a FUEN elnöke.

RomaniaHungary