Nap - június 20, 2020

Sürgősségi eljárást indított az EP a polgári kezdeményezések meghosszabbítására. Folytatódhat a nemzeti régiók aláírásgyűjtés

Az Európai Parlament pénteken, június 19-én 653 igen szavazattal, tíz ellenszavazattal és két tartózkodással jóváhagyta a polgári kezdeményezések aláírásgyűjtési időszakának ideiglenes kiterjesztéséről szóló mandátumot, amelyet Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője készített elő. A következő hetekben a képviselőnek a társdöntéshozatal keretében az Európai Bizottsággal és tagállamok képviselőit tömörítő Tanáccsal kell érvényesítenie a Parlament álláspontját. Az Európai Parlament a júliusi plenáris ülésen hozza meg végleges döntését. Előzőleg, szerdán az EP túlnyomó többséggel fogadta el Vincze Loránt javaslatát, hogy sürgősségi eljárásban döntsenek az európai polgári kezdeményezések meghosszabbításáról.

A Bizottság május 20-án tette közzé az európai polgári kezdeményezéseket – így a nemzeti régiók fejlesztéséért indított és a Minority SafePacket is – érintő rendeletét. Eszerint a március 11-én futó aláírásgyűjtések határidejét egységesen hat hónappal meghosszabbítják. Ugyanakkor a Bizottságnak lehetősége lesz további három hónappal kitolni a határidőt, és ezzel a lehetőséggel többször is élhet, amennyiben a járványügyi intézkedések ezt szükségessé teszik.

A világjárvány negatív hatással volt a folyamatban lévő kezdeményezésekre. A megszorítások miatt a szervezők és a polgárok nem tudtak eredményes aláírásgyűjtési kampányokat folytatni. Támogatnunk kell őket, és biztosítanunk kell, hogy a részvételi demokrácia legjelentősebb uniós eszköze a lehető legrövidebb időn belül ismét működőképessé válik” – mutatott rá Vincze Loránt szerdai, plenáris felszólalásában, amelyben sürgősségi eljárás kért.

Az RMDSZ EP-képviselőjének kérésére időközben az Európai Bizottság tisztázta az aláírásgyűjtés mostani folytatásának lehetőségét, eszerint a március 11-e után lejárt kezdeményezések esetében a lejárati időponttól számítva hat hónapig folytatódik a gyűjtés, és ennek újrakezdésével nem kell megvárni a rendelet hatályba lépését. Az Európai Bizottság a Székely Nemzeti Tanácsot is értesítette arról, hogy esetükben is újraindítható az aláírások gyűjtése, amely november 7-ig fog tartani.

Vincze Loránt felszólította az SZNT-t, hogy haladéktalanul indítsa újra az aláírásgyűjtést: „Kérem az SZNT-t, hogy mihamarabb folytassa a gyűjtést, hiszen minden nap értékes, ne veszélyeztesse a Kárpát-medencei magyarság több mint egymillió aláírását, és ne éljen vissza a székely emberek bizalmával! Ha az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács, valamint 27 tagállam jogászai egybehangzóan állítják, hogy az aláírásgyűjtést már most folytatni lehet, akkor annak valóban semmi akadálya nincs. Mint ahogyan négy másik, hasonló helyzetben lévő kezdeményezés esetében nem is állt le a gyűjtés. Az Európai Parlament pénteken, szinte egyhangúan elfogadott határozata a biztosíték, hogy a jogi alapot megteremtjük. Ígéretének megfelelően a meghosszabbítással kapcsolatos politikai munkát az RMDSZ Brüsszelben előkészítette, most az SZNT feladata az aláírásgyűjtés sikerre vitele, nem pedig meddő jogi vita folytatása. Ez nem a harc, hanem a munka ideje” – szögezte le az RMDSZ EP-képviselője.

RomaniaHungary