A horvátországi Fiumeben tartotta ülését a FUEN Magyar Közösségek Munkacsoportja

„A külhoni magyarok tudnak egymásról, de leggyakrabban csak a médián keresztül értesülnek egymás helyzetéről, ezért a FUEN Magyar Közösségek Munkacsoportjának találkozói remek lehetőséget jelentenek arra, hogy szemtől szemben beszéljék meg azokat a kérdéseket, amelyek leginkább foglalkoztatják a magyar közösségeket” – mondta el Brenzovics László, az MKM vezetője pénteken, április 25-én a horvátországi Fiumeben. A munkacsoport találkozóját, amelyen valamennyi magyar külhoni szervezet képviseltette magát és jelen volt Vincze Loránt, a FUEN elnöke is, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége látta vendégül az Anna Villában.

„Ukrajnában a helyzet tragikus. Az ország elvesztette a lakossága mintegy felét, nagyon-nagyon sokan meghaltak a háborúban, költségvetésének fele külföldi kölcsönökből és adományokból áll össze. Kárpátalján megváltoztak az etnikai viszonyok, a magyarság száma csökkent – mintegy 300 ezren távoztak Kárpátaljáról, viszont a kelet-ukrajnai nagyvárosokból jelentős számban költöztek ide többségében orosz nyelvűek, Ungvár lakossága például megduplázódott az elmúlt két évben” – mondta el a munkacsoport vezetője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Brenzovics a béke mielőbbi megteremtésének fontosságáról beszélt, és kijelentette: jogos Magyarország követelése, hogy a kárpátaljai magyarság jogait állítsák vissza a 2017. előtti szintre.

Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, a FUEN elnöke ismertette az európai kisebbségvédelmi ernyőszervezet munkáját, beszámolt az Európai Parlament Kisebbségi Intergroupjának újjáalakulásáról, köszönetet mondott a magyar államnak a folyamatos támogatásért. Felhívta a figyelmet a gyűlöletbeszéd terjedésére és az ehhez kapcsolható fizikai bántalmazásokra. „Pozsonyban késsel támadtak magyarul beszélő fiatalra, Kolozsváron fociszurkolók bántalmaztak magyar fiatalokat. Miközben minden országban azt mondják, hogy ezek a problémák rég meghaladottak, ilyesmi már nem fordulhat elő, a hasonló esetek derült égből villámcsapásként érnek. Mivel látszik mögöttük az etnikai indíttatás, ezeket nem lehet elszigetelt eseteknek tekinteni, hiszen a közbeszéd hangulatának, a társadalmon belüli gyűlöletnek a látleletei is. Sajnos a hatóságok nem teszik megfelelően a dolgukat, tagadják, hogy etnikai indíttatású bűncselekmény történt” – hangsúlyozta az elnök.

A tanácskozás résztvevői meghatározták a munkacsoport prioritásait és munkatervét a következő időszakra. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviseletében Horváth Anna ügyvezető alelnök, a szlovákiai Magyar Szövetség részéről Őry Péter elnökségi tag, Csallóközcsütörtök polgármestere, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) részéről Kovács Elvira, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) képviseletében Jankovics Róbert elnök és Andócsi János alelnök, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösségtől (MMÖNK) Orban Dusan elnök, a Magyar Polgári Erő (MPE) részéről pedig Kulcsár-Terza József elnöke számolt be a közösségek helyzetéről. Az ülésen részt vett Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Léphaft Áron, az Országgyűlés Hivatala megbízott irodavezető-helyettese, valamint Pénzes Éva, a FUEN főtitkára.



This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).