Magyar Munkacsoport alakul a FUEN-ben

Magyar munkacsoport megalapításáról döntöttek a FUEN 67., Pécsett zajló kongresszusán a határon túli magyar szervezetek vezetői. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a felvidéki Szövetség, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség képviselői a pécsi Valeria Koch német iskolaközpontban szervezték meg alakuló ülésüket pénteken, szeptember 8-án. Itt döntöttek a munkacsoport megalapításáról, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök javaslatára Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét választották meg a munkacsoport vezetőjének.
„A FUEN-ben a magyar szervezetek fontos szerepet töltenek be, az utóbbi években számos alkalommal látták vendégül a FUEN rendezvényeit, munkájukkal pedig nap mint nap hozzátesznek az ernyőszervezet sikerességéhez. Természetesnek tartom, hogy egy újabb lépést tegyünk azért, hogy egységesen képviseljük a magyarság érdekeit a FUEN-en belül, illetve rendszeres találkozási lehetőséget biztosítsunk a szervezeten belül közös ügyeink megbeszélésére” – nyilatkozta Brenzovics László.

photo: Gönczy Tamás

„Európa legnagyobb lélekszámú őshonos kisebbsége vagyunk. Az elmúlt évtizedben a magyar közösségek az élére álltak az európai kisebbségvédelmi erőfeszítéseknek, és a FUEN-nel közösen sikerre vittük a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést. A magyar munkacsoport megalapításával közös érdekeink megjelenítését erősítjük a FUEN-ben” – mondta el Kelemen Hunor.

photo: Gönczy Tamás

„A FUEN-nek évtizedek óta létezik német, szláv és török munkacsoportja. Üdvözlöm a döntést, hogy a magyar közösségek is a saját munkacsoportjuk megalapításáról döntöttek, hiszen ez a szervezeti munka szempontjából előnyökkel jár, és hatékonyabbá teszi a sajátos ügyek, elvárások megjelenítését” – mondta el a FUEN elnöke, Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő.
A munkacsoport megalakulását a FUEN szombati Küldöttgyűlésén Dusan Orban, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Önkormányzati Szövetség elnöke jelentette be. A szervezet szabályzata értelmében az új munkacsoportok megalakulása az Elnökség jóváhagyását követően válik hivatalossá – erre a kongresszust követő első elnökségi ülésen kerül sor.

photo: Gönczy Tamás


This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).