A Partiumban is rástartolnak a vállalkozók, civilek és önkormányzatok az uniós pályázatokra

Mintegy 350 résztvevője volt a Startoljunk rá! uniós pályázati lehetőségeket ismertető körút partiumi előadásainak. A Vincze Loránt EP-képviselő által kezdeményezett rendezvénysorozaton Lengyel Erika, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség osztályvezetője ismertette a helyreállítási költségvetésben és a hét éves pénzügyi keretben közvetlenül, bukaresti programokon vagy a regionális ügynökségeken keresztül elérhetővé váló lehetőségekről, külön kiemelve az 1,44 milliárd eurós Észak-nyugati regionális operatív program keretében civil szervezetek számára elérhető forrásokat. Ilyés Szabolcs, a RegioConsult ügyvezető igazgatója és Farkas András, a PONT Csoport stratégiai igazgatója konkrét példákon keresztül látták el gyakorlati jótanácsokkal a résztvevőket, leépítve a pályázatokkal kapcsolatos mítoszokat, ugyanakkor a jelenleg is elérhető pályázatokat is bemutatták.

Szatmárnémetiben szerdán a magyar-román határ menti együttműködés uniós programja keretében felújított Iparosok Otthonában Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte a civil szervezeteket, illetve vállalkozásokat. Rámutatott: csak körül kell nézni, és ki kell tekinteni az ablakon ahhoz, hogy lássuk az uniós pályázatok eredményét. A vállalkozóknak azt üzente: „Érdekünk a helyi cégek fejlődése, növekedése, hiszen az adóik helyben maradnak. Ugyanakkor nekünk kutya kötelességünk, hogy infrastrukturális fejlesztésekkel járuljunk hozzá a régió versenyképességének növeléséhez.”

Csütörtökön a nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara épületében, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) székhelyén várták a Bihar megyeieket. Szabó Ödön képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke kiemelte, Nagyváradnak azért is fontos ez a hétéves időszak, mert infrastrukturálisan változott a város, de szépülhet az infrastruktúra, ha a bérek a környező megyékhez képest is alacsony szinten vannak. Magas a foglalkoztatottság, de az alkalmazottak mintegy 40%-a minimálbérért dolgozik, ezért ideje lenne szintet lépni a vállalkozások terén, ebben pedig az uniós pályázati lehetőségek is sokat segíthetnek. “A következő hét évben a lehetőségek kihasználása még fontosabb lesz, mint eddig volt, hiszen tovább kell lépni: sajnos Nagyváradon és Bihar megyében nincs olyan helyi és megyei önkormányzatunk, amely nyitott lenne a civil szervezetek irányába, és ilyen körülmények közt kell megtalálnunk a megoldásokat” – mondta el Biró Rozália képviselő, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke. Szerinte az uniós pályázati lehetőségeket ismertető körút ebben nyújt nagy segítséget a civilek számára.

A csütörtök délutáni előadáson a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség és a PONT Csoport szakértői a civil szervezetek számára elérhető uniós forrásokat ismertették, és a pályázatmenedzsment kihívásaiba avatták be a résztvevőket.

Pénteken több mint száz Bihar, Szatmár és Szilágy megyei polgármester vett részt Kémerben a Startoljunk rá! önkormányzatoknak szóló előadásain. Vincze  Loránt kifejtette: a partiumi polgármesterek találkozójának résztevői pontos elképzeléssel rendelkeznek arról, mire van szüksége az általuk vezetett közösségeknek, és csak az eszközt kell megtalálniuk ahhoz, hogy feltöltsék kész tartalommal, a Startoljunk rá! pedig ebben segíti őket.

Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke elmondta, a térség nagy változáson ment át az utóbbi időben, és ez egyrészt a helyi vezetőknek, másrészt a pályázati lehetőségeknek köszönhető. A magyar vezetésű önkormányzatokra gyakran irigykedve tekintenek a román kollégák a sikeresen megvalósított pályázatok miatt, pedig a siker titka egyszerű: időben fel kell készülni a lehetőségekre, emelte ki a rendezvény házigazdája.

Nagy Szabolcs Szatmár megyei képviselő köszönetet mondott a házigazdáknak és a szervezőknek, rámutatva: az, hogy az önkormányzatok ilyen nagy számban képviseltetik magukat, azt mutatja, hogy a partiumi vezetők érdekeltek az uniós lehetőségek felhasználásában a közösségeik érdekében. Az uniós pályázatokban hatalmas potenciál van, mivel ezek nem függnek Bukaresttől, így esélyegyenlőséggel indulhatnak az itteni önkormányzatok is a pályázás útján, emlékeztetett.

A Startoljunk rá! július közepén Kolozsváron és Marosvásárhelyen folytatódik, a http://vinczelorant.eu/startoljunkra/ oldalon már regisztrálni lehet a vállalkozóknak és civileknek szóló tájékoztató rendezvényekre.



This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).