Az MSPI-ról a polgárok döntéshozatali bevonásáról szervezett brüsszeli konferencián

A részvételi demokrácia erősítése, a polgárok bevonásának jövőbeli lehetőségei volt a témája a brüsszeli székhelyű néppárti think-thank, a Wilfried Martens Központ éves legnagyobb eseményének, a NET@WORK konferenciának. A Kós Károly Akadémia javaslatára szervezett szerdai panelbeszélgetésen Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője, a FUEN elnöke tartott vitaindító előadást. Az előadók között volt Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese, aki a rádió keretében végzett közösségmozgósító tevékenységüket mutatta be, Rainer Wieland német néppárti EP-képviselő, az EP alelnöke, a kérdéskör jó ismerője, és Carsten Berg, aki a magáról az Európai polgári kezdeményezésről elnevezett civil szervezet koordinátoraként fejtette ki véleményét.

Vincze Loránt előadásában elmondta, hogy a részvételi demokrácia témája nemcsak európai parlamenti képviselőként, hanem a FUEN európai kisebbségvédelmi ernyőszervezet elnökeként is foglalkoztatja a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezésen keresztül. Rámutatott, hogy az európai polgári kezdeményezések egyelőre nem értek célt, hiszen nem történt jogalkotás a sikeres kezdeményezések esetében. Eltökéltségre van szükség, hogy az EB-ben ez változzon – fogalmazott. Erre jelent lehetőséget a hamarosan bejegyzésre kerülő Minority SafePack polgári kezdeményezés, amely Erdélyből indult útjára.

A képviselő beszédében kitért arra, hogy a puszta választói részvételen túli polgári aktivitás azzal arányosan fejlődik, ahogyan tudatosítják az emberek, hogy az uniós szintű döntéshozatal a mindennapi életüket befolyásolja. Vincze Loránt bizakodó a polgárok bevonását célzó erőfeszítések jövőbeli alakulását illetően. Az uniós intézmények, főként az Európai Bizottság hozzáállásának is változnia kell ahhoz, hogy végre a jogalkotásban megvalósuló eredménye legyen az uniós szintű polgári kezdeményezéseknek, és az EU-s intézményeknek a partnert kell látniuk a civil és szakmai szervezetekben.

Az előadók különböző szemszögből és saját tapasztalataikat megosztva közelítették meg a kérdést. Szász Attila a Marosvásárhelyi Rádió a közösséget megszólító kezdeményezéseiről beszélt: a százakat megmozgató szemétgyűjtő akcióról, a hallgatók bevonásával, a közösséget foglalkoztató témák megvitatásáig. Ugyanakkor abban mindannyian egyetértettek, hogy elsősorban a már meglévő demokratikus eszközök felhasználóbaráttá tétele jelenleg a legfontosabb feladat. Ilyen módon érhető el, hogy az uniós polgárok érezzék, valóban számít a szavuk.



This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).